Aranytoll díj

 

A Sajtó és tanulás program – közkeletű nevén a Séta – a középiskolás korosztályt szólítja meg. Célja, hogy népszerűsítse az újságolvasást és a publicisztikai írást. A Napló is évről-évre meghirdeti Veszprém megye középiskoláiban a Séta programot, melynek így iskolánk is állandó résztvevője lehet.

 A 2018/2019-es évben a 9.G osztály Kersner Ákos tanár úr vezetésével és irányításával csatlakozott a Sétához. Tanév eleje óta írják a cikkeket a lelkes ifjú publicisták, amelyek közül néhány a Napló hasábjain is megjelent.

 Széles közönség olvashatta a napilapban Makkos Veronika „Továbbra is értékünk” című írását is, melyet az év végi értékelés során az újság szerkesztősége a legjobb diák-cikknek ítélt. Ez alapján Vera nyerte el a Napló Aranytoll díját, melyet a Bródy könyvtárában Néző László főszerkesztő adott át.

 A győztes cikkben Vera a „Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulójáról tudósít, s egyben megfogalmazza az igényes magyar nyelvhasználatról alkotott gondolatait. Véleménye alapján nem csodálkozunk, hogy Veronika ezen a versenyen és a Napló médiaprogramjában is ilyen sikeresen szerepelt.

Gratulálunk!

 

 

                       Néző László, Makkos Veronika, Kersner Ákos                                                                  Fotó: Györkös József